.

Főoldal Történet KarakterekKritikákVideókFolytatás?

2015. szeptember 6., vasárnap

1. Fejezet. Anna

"Az álom csupán a valóság másik arca"
Heike Hoyer



Köd szállt Budapestre. Kora hajnalban még aludt a város, mégis egy ember alakja rajzolódott ki a sűrű köd homályából: alacsony, törékeny alak, aki lassan haladt előre a Szabadság hídon. Amikor elért a híd közepéig, megállt, megfordult, és áthajolt a korláton. Lenézett a mélybe annak reményében, hogy látni fogja a Dunát, de csalódnia kellett. Csak a ködfelhő nézett vissza rá. Ekkor vállai megrázkódtak. Sírt. Amint kicsit megnyugodott, felhúzta magát a korláton, és átmászott rajta. A túloldalon állva lehunyta könnyes szemét, és elengedte a hideg vasat. Hagyta, hogy a gravitáció örökre a mélybe húzza…
Székesfehérvár, 2008. június
Egressy Anna felriadt, mielőtt álmában elérte volna a folyót. Szíve úgy dübörgött mellkasában, hogy azt hitte mindjárt kiszakad. Levegő után kapkodott, mintha most jött volna fel a víz alól, és a tüdeje oxigénért könyörgött volna. Tenyerét a szívéhez szorította, hogy mihamarabb megnyugodjon.
– Csak egy álom volt – zihálta remegő hangon, és érezte, ahogy az izmai kezdenek ellazulni. Nagy levegőt vett, és lassan kifújta. Szíve kezdett visszaállni a normális ütemre. Megrázta a fejét, mintha így ki tudná verni belőle az álom minden egyes töredékét, de még akkor is némileg a hatása alatt állt.
Annyira intenzív, annyira ijesztő volt, ahogy a mélységbe bámultam, ahogy elengedtem a korlátot…– gondolt bele, és közben megremegett a teste.
Ujjaival végigsimított nedves arcán, majd a szeme elé emelte, mintha nem hinné el, hogy tényleg ott csillogtak rajta a cseppek. Az éjjeliszekrényén mindig tartott néhány zsebkendőt. Fogott egyet, és meg törölte az arcát.
– Csak egy rémes álom volt – mondta ki újra, ezúttal némileg nyugodtabban, és gondolatai más irányba terelődtek.
Vajon mi vesz rá egy embert arra, hogy öngyilkos akarjon lenni? Van egyáltalán jó ok rá?
Furcsának találta a gondolatot, ezért gyorsan lekapta a szekrényéről a tizennyolcadik születésnapjára kapott, álmokkal foglalkozó könyvét. Szaporán lapozgatott benne, amíg meg nem lelte az öngyilkosság szót. A magyarázat láttán elmosolyodott.
– Nagy nyereség vár rám a szerelemben? – kérdezte magától.
Évek óta nem érezte magát szerencsésnek. Két évvel ezelőtt beleszeretett egy fiúba, aki három hónap után elhagyta azzal az indokkal, hogy kiszeretett belőle. Rá egy évre megismerkedett egy másik férfival, aki szintén három hónap után szakított vele. Most pedig a nyári szünetet egy ilyen borzalmasan morbid álommal kezdeni… Anna fejét csóválva csukta össze könyvét és tette a helyére.
Tizenöt éves húga, Letícia még mélyen aludt a szoba másik végében, szemben a nővérével. Anna az ágy fejénél álló szekrényhez lépett. Felöltözött, megmosakodott a fürdőszobában, és kiment az apró, sárgára festett konyhába reggelizni. Édesanyja, Berta egy tányér tükörtojással és pirítóssal várta. Egyedül élt a két lányával, mert a férje évekkel ezelőtt elhagyta őt egy másik nőért. Anna sok mindenben hasonlított az édesanyjára, neki is gesztenyebarna szeme és haja volt. Arcvonásaik, stílusuk is hasonlított.
– Tessék, szívem! – Berta megtolta kissé, a pultra készített tányért jelezve, hogy az Annáé.
– Köszönöm, anya – foglalt helyet a konyhaasztalnál Anna, és neki látott a reggelinek.
– Mi a terved a mai napra? – kérdezte Berta, miközben újabb két tojást tört fel a pultnál.
– Meglátogatom a nagyit.
Anna nagymamája, akit mindig csak nagyinak hívott, a Köfém lakótelepen lakott, a város nyugati szélén. Egyszeri átszállással húsz perc alatt megérkezett hozzá. 
Vasárnap volt, és a mamája már várt rá, Anna a hét utolsó napjain mindig meglátogatta. Most is, mint mindig, magával vitte kedvenc regényét, hogy olvashassa a buszon. Az odaút húsz perc helyett tíznek érződött, hála izgalmas regényének. Miközben a könyve világát élte, elfogta egy különös érzés. Mintha valaki figyelné. Fel akart pillantani a lapokról, de helyette az ablakon nézett ki, és rémülten vette észre, hogy elfelejtett leszállni. Gyorsan felállt, és a hátsó ajtóhoz sietett jelezni.
*
Egy hatvanas éveiben járó, molett, idős hölgy nyitott ajtót, aki kedvesen mosolygott az unokájára. Anna belépett a négyemeletes panel épület első szintjén elhelyezkedő lakásba, ami nem volt túl nagy, de kicsi sem.
– Szia, drágám! Gyere csak beljebb. Sütöttem neked sütit! Mesélj, kincsem, hogy telik a nyarad?
A küszöböt átlépve Anna orrát megcsapta a fahéj illata, gyanította, hogy a süteményből áradt. Jobbra fordulva a folyosón a cipős szekrényhez lépett, és papucsra váltott.
– Nem túl jól – felelte elszontyolodva, miközben belépett a konyhába.
– Még mindig a volt barátod miatt bánkódsz? – kérdezte nagyija a tűzhely előtt állva, miközben a tyúkhúslevest kavargatta.
– Nem, azon már túl vagyok. Egyszerűen csak unatkozom. Viszont tegnap este nagyon érdekeset álmodtam.
Anna leült a konyhaasztalhoz, és elmosolyodott mikor észrevette a neki kikészített fahéjas süteményt.
– Na, mesélj!
– Az álmomban magamat láttam, ahogy készülök leugrani egy hídról.
– Jézusom! Miket álmodsz, te lány!
– Hát igen. – A lány az alsó ajkába harapott. – Viszont utána néztem az Álom című könyvben, és azt írta, hogy nagy nyereség vár rám.
Nagymamája elmosolyodott a hallottakon.
– Talán ez azt jelenti, hogy hamarosan belép az életedbe az igazi!
– Á, azt biztosan nem! – mondta a szemét forgatva Anna, és hatalmasat harapott a már kihűlt süteményből. Ki mástól hallhatna ilyen sületlenséget, mint az örök álmodozó nagyijától.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése